Kiemelkedően teljesített a Codie a Kairos Society nemzetközi versenyén a Silicon völgyben. 

De mi is az a Codie?

A Codie csapata egy oktatási játékot készít, amely a programozás alapjait tanítja meg gyerekek számára. Ők azzal vívták ki az elismerést, hogy gyerekek százezreinek a jövőjére lehetnek hatással azáltal, hogy a kódolást elérhető közelségbe hozzák számukra. Az igazi kulcs az általuk kifejlesztett programozási nyelvben van, amely érthetővé teszi az algoritmikus gondolkodást.

És mi az a Kairos Society?

A Kairos Society fiatal, egyetemista vállalkozókat tömörítő világszervezet, melynek célja, hogy a globális hálózatban rejlő lehetőségeket kihasználva olyan kihívásokra adjon választ amelyek akár több millió ember életét is megváltoztathatják.

A hazánkban sem ismeretlen Kairos Society idén hatodjára a hétvégén tartotta éves legnagyobb rendezvényét a Kairos Global Summitot  Laguna Niguelben, Kaliforniában. A Global Summitot a hagyománynak ellentmondóan nem februárban és nem a New Yorki tőzsde épületében tartották. A helyszín és időpontváltoztatásban is megjelenő váltás a Kairos Global vezetőségében is megmutatkozott. Bemutatták a Kairos Society új elnökét Daniel Tewelest, aki már több non-profit szervezet élén szereztt tapasztalatot.

A Kairos Global Summit egy több mint 1000 főt számláló esemény, amely vendégül látja a Kairos közösség tagjait a világ minden tájáról és rajtuk kívül a vendéglistán sorakoznak a világ vezetői, többek között ebben az évben megtisztelte jelenlétével a Summitot Beth Comstock (CMO, GE), Peter Diamandis (Elnök, X-Prize Foundation) és Carl Bass (CEO, Autodesk) is.

Magyarországon 10 fős executive team képviseli a szervezetet.

Tehát, kezd összeállni a kép. Még feltehetjük a kérdést, hogy hogyan került a Codie kapcsolatba a Kairosszal?

A Kairos Society Hungary minden évben versenyt hirdet a magyarországi startupok között. A verseny Student Venture Competition névre hallgat (röviden SVC). Előzetes szelektációt követően 8-10 startup kap lehetőséget, hogy részt vegyen a döntőben, illetve az azt megelőző tőbb hónapos felkészítésben, amelyeket a magyar vállalkozási szféra kiemelkedő alakjai tartanak workshopok formájában. A verseny záró rendezvénye rendszerint publikus, végül szakmai zsűri választja ki azt az egy startupot, aki lehetőséget kap a Kairos jóvoltából kiutazni a Silicon völgybe és kiállítani termékét a Kairos Global Summiton. 2014-ben a Codie vitte el a díjat.

A Kairos Society Hungary 2015 áprilisában is megszervezi a lokális versenyt, ezért érdemes figyelni a facebook oldalukat a legfrissebb információkért.

 

A Kairos Global Summiton a legjobbnak választott 50, 25 év alatti fiatalok által alapított startup kapott lehetőséget a bemutatkozásra. Ezt a legjobb 50 startupot a Kairos hagyományosan K50-nek nevezi. (Ezen a linken megtaláljátok 2014 legjobb 50 startupját: http://kairossociety.org/k50 ) A k50-be való bekerülés feltétele vagy egy SVC győzelem vagy egy alternatív jelentkezési forma. Az idei évben bemutatkozott a fiatal startupperek olyan megoldásokkal próbálják megkönnyíteni az emberek életét, mint a vércukrot is mérő okos kontaktlencse, digitális sztetoszkóp vagy például a csuklóra erősíthető személyes hőfok szabályozó.

Az 50 legjobb project között verseny folyt, a zsűri pedig nem volt más, mint a közönség, akik között a világ élvnalbeli vállalatinak, VC-nek és akszelerátorainak vezetőségét is megtaláljuk. A 2 napos rendezvény végén a legjobbnak ítélt 5 startup elpitchelhette ötletét az 1000 fős közönségnek. A Codie a legjobb tízben, a hetedik helyen végzett.

“Örömmel láttuk, hogy minket is megtiszteltek azzal a bizalommal, hogy ilyen sikeres vállakozók körébe választott be minket a Kairos Society. Rengeteg kapcsolatot, lehetőséget kaptunk, többek között interjút adtunk az egyik legnagyobb helyi hírcsatornának és az egyik legismertebb szilícium-völgyi angyal befektetőnek mondhattuk el vállalkozásunk lényegét.” – mondja Lipécz Ádám és Holló András, a Codie alapítói.

Ha szeretnétek többet megtudni a Kairosról és meghallgatni a Codie csapatának élményeit, akkor vegyetek részt a november 19-én megrendezésre kerülő Kairos Talkson Budapesten (részletekért figyeljétek a Kairos Society Hungary Facebook oldalát).

No comments yet.

Have something to say?


három × 6 =