Mateking: matek egyszerűen

Mutatkozzatok be, kik vagytok, mivel foglalkoztok és hol vagytok elérhetők?

Egy világszínvonalú e-learning projekten dolgozó csapat vagyunk, célunk pedig a szuper-érthető matematika oktatás egyszerű példákon, színes szemléletes ábrákon, keresztül egy letisztult és komfortos webes környezetben, megalkotva ezzel a 21-ik század tankönyvét, amely valóban elmagyarázza a matematikát olyan részletességgel és olyan élvezetesen, hogy bárki megértse.

 

A startup előtti életben mivel foglalkoztatok?

Az előző életünk jelenleg is tovább kísért bennünket, vagyis a projekt mellett mindenki űzi azért a civil foglalkozását is:
Mosóczi András | egyetemi óraadó, matektanár
Kovács Zoltán | release manager
Képes Viktor | weboldal specialista, www.macroweb.hu


Mi volt az első ötlet, ami a jelenlegi termékhez, szolgáltatáshoz vezetett és hol született meg az ötlet?

Az első ötlet egy vágy, egy álom, hogy a matematikának a fejemben létező nagyon logikus és végtelenül egyszerű képét valahogyan mások számára is láthatóvá tegyem. Innen indult az elképzelés, hogy létre kell hozni egy webes felületet, ahol kirajzolódhat ennek az egyszerű képnek egyfajta vetülete. Egy olyan vetülete, amit bárki bármikor megnézhet, és ami mindenki számára világossá teszi a matematika egyszerű szépségét és logikus felépítését.


Magyarországi piacban vagy külföldben gondolkodtok?

A projekt első üteme Magyarországra készült, ez a www.mateking.hu de 2015-ben útnak indítottuk www.mathxplain.com néven az angol verziót, amivel nemzetközi irányt vettünk.


A startup üzlet közösségi inkább, vagy egyéni zseniken múlik?

Mindkettő kell hozzá, ezért is buknak el sokan.

 

A fogyasztó agyával gondolkodtok a fejlesztés során, vagy a saját elképzeléseiteket valósítjátok meg?

A kiinduló ötlet megszületésében nagyon nagy szerepe volt a fogyasztók agyával történő gondolkodás. Ez lényegében az a 15 éves oktatási tapasztalat, amely során megértettem, mire is van igény. A megvalósítás során viszont nem vagyunk az a minden nap kérdőívezős típus. Sőt…

 

Mi a legnagyobb probléma, amivel jelenleg foglalkoztok?

A legnagyobb probléma jelenleg egyértelműen a külföldi hallgatok elérése. A mateking.hu jelenleg 40 ezer felhasználóval "itt nálunk világhírű" de az angol változat beindítása egy nagyobb nagyságrend.


Mire lenne szükségetek leginkább, pénz, ember, marketing?

Userekre:) sok-sok angol nyelvű userre. Ezen kívül még szükségünk lenne elképesztően sok angol nyelvű userre…

 


Több ötletben kell gondolkodni a mai világban, vagy elég egy ötlet is?

Ha a pénzért csináljuk, akkor jó sok ötletben érdemes gondolkodni. Ha viszont a cél valamilyen jó ötlettel jobbá tenni a világot, akkor ez egy hosszú távú küldetés. Mi az utóbbit választottuk.

 

Hogyan lehet felépíteni az ötletet, mi kell a piacra jutáshoz?

A termék legyen profi, legyen jó érzés használni, legyen jó érzés másokkal is megosztani, legyen innovatív, és legyen sok szerencse hozza:)

 

Mit üzentek a mostani fiataloknak, hogyan kezdjék el?

Gondold végig, hogy mik az álmaid. A mostani világban azok a dolgok amikről a mai ember álmodhat, a legtöbb ember számára vagy elérhetetlen, vagy ha elérhető akkor érdektelen. Nem válthatja meg minden egyes ember a világot, mert abból katasztrófa lesz. Vagyis kellenek nagy álmodók és kellenek, olyanok is akik hisznek mások álmaiban.

 

Szerintetek mi az öt legfontosabb dolog egy startup életében?

Kell egy hittérítő. Pontosan egy, nulla még kevés, kettő már sok.
Kell egykét hívő, de az se baj, ha sok.
Kell egy ötlet, amit a hittérítő jónak gondol.
Kell kitartás, és alázat.
Kell pénz, pont akkor, amikor éppen elfogyna a hit. Ha hamarabb jön, akkor a pénz felváltja a hitet.  Ha később, akkor már hiába, ugyanis nincsenek emberek a projektben:)

 

www.mateking.hu

www.mathxplain.com

Alapítók: Mosóczi András, Kovács Zoltán, Képes Viktor
 

Give them something to do that can be done. But you, no.

Who are you to know what can be done? If we'd done what you thought could be done, we'd be in Yenbo now. Whatever I ask them to do can be done. My friends, who will walk on water with me?

 

Lawrence of Arabia | Robert Bolt

 

12800162_1029271923813955_3069948133984411833_n

No comments yet.

Have something to say?


6 × három =