Interjú: Wanna Be – Pick a Pack Company

Mutatkozzatok be, kik vagytok, mivel foglalkoztok és hol vagytok elérhetők?

Mi vagyunk a Wanna Be. Egy olyan újonnan alakult diákvállalkozás, melyet 10-en alapítottunk, Az Alternatív Közgazdasági Gimnázium 10. évfolyamán, egy éves program keretében. 

Termékünk az emberek mindennapi problémáit, a szürke hétköznapok rossz hangulatát próbálja feldolgozni. Dobozokat fogunk gyártani, melyek különböző hangulatokat rejtenek majd. Ezek közül mindenki maga választhat, az alapján, hogy éppen milyen érzésre van szüksége.

Első bemutatkozásunk a Közgazdasági Politechnikumban lenne, november 21-én, délelőtt  9 és 12 óra között. Ezután az AKG adventi vásárán lehet velünk majd találkozni, december 5-én, majd 12-én a Köki terminálban. Ezután is lesznek megjelenéseink, de ezek az eddigiek, a biztosak.

Internetes felületeink: facebook (https://www.facebook.com/Wanna-Be-Pick-a-Pack-Company-1506604926304616/?fref=ts), instagram:   @wanna_be_c, twitter: wannabe_papc,  gmail: wannabebox@gmail.com és ami hamarosan jön: snapchat, youtube

A startup előtti életben mivel foglalkoztatok?

Cégünk egy része tavaly is foglalkozott ilyesmivel, az egy tábor egész éves megszervezése volt. Idén új erővel, és új felállással vágunk neki ennek a projektnek.

Mi volt az első ötlet, ami a jelenlegi termékhez, szolgáltatáshoz vezetett és hol született meg az ötlet?

Az iskolában minden csütörtökön másfél órát foglalkozunk a cég szervezésével, ez be van építve az órarendünkbe.  Persze a Wanna Be ezen kívül is rengeteg időt és energiát igényel, ezért minden nap ötletelünk, és foglalkozunk vele.

Az alapításkor fontosnak tartottuk azt, hogy valami egyedi, kreatív, új, és emlékezetes dolgot hozzunk létre, olyat, ami lehetőleg mindenkire hatással van. Nagyon sok ötletünk volt, például táskabelső, stresszlabda, de végül a dobozok mellett döntöttünk.

Magyarországi piacban vagy külföldben gondolkodtok?

Egyenlőre Magyarországon szeretnénk érvényesülni, és sikereket elérni. A Nemzetközi versenyre való kijutás most egy messzi álomnak tűnik, és tudjuk, hogy ennek elérése érdekében egész évben rengeteg időt és energiát kell erre szánnunk.  Persze már most is tettünk lépéseket a nemzetközi piac felé, támogatókat próbáltunk szerezni, egyes internetes oldalainkon idegen nyelven is publikálunk, és a dobozainkon is két nyelven lesznek feltüntetve az információk.

Számunkra az a legfontosabb, hogy magunknak bizonyítsunk, és hogy egy olyan céget hozzunk létre, amellyel mind elégedettek leszünk.

A startup üzlet közösségi inkább, vagy egyéni zseniken múlik?

A cégen belül a feladatok be vannak osztva, így mindenki különböző területen tevékenykedik, legfőképp olyanon, ami a legjobban érdekli. Mindenki hozhat döntéseket a saját ágazatában ( egy ágazaton belül van 1 vezető, és további munkaerő), de ezt minden esetben meg kell vitatnia az egész csoporttal.

A fogyasztó agyával gondolkodtok a fejlesztés során, vagy a saját elképzeléseiteket valósítjátok meg?

A fejlesztéseink során figyelembe vettük azt, hogy a célközönségnek mire van szüksége, de nem félünk egyedi, és új dolgokat kipróbálni.

Szerintetek mi az öt legfontosabb dolog egy startup életében?

Szerintünk a legfontosabb dolgok a kezdéshez, és egy cég hatékony működéséhez:

- lelkesedés, szorgalom, kitartás, motiváció, összefogás, pontosság

pickapack2

pickapack1

 

No comments yet.

Have something to say?


egy + = 5