5 ígéretes startupba fektet az ismert angyal befektető

Megvan Balogh Péter Inkubációs programjának első öt befektetése. A program még nem zárult le, a Baconsult továbbra is várja az ígéretes startupok jelentkezését. 

AZ ELSŐ 5

CODIUM – Játszva tanít programozni

A Codium küldetése minél több gyermekkel játékosan megszerettetni a programozást már 8-14 éves korban. A kezdést nehezítő – és ebben a korosztályban akár ellehetetlenítő – szintaktikai szabályok magolása helyett a tanulók egy a Minecraftból már jól ismert és szeretett környezetben sajátítják el a programozáshoz szükséges gondolkodásmódot. A Codium terméke egy voxel-világban játszódik. Ezen kockákból álló, egyszerűsített terek sajátossága, hogy a képzeletét hatékonyan inspiráló absztrakciós szinten állnak: a gyermekek tudják értelmezni, amit látnak, viszont rengeteg tér marad a fantáziának és kreativitásnak. 

GREEN FOX ACADEMY – Utánpótlás-nevelés az IT piacra

A Green Fox Academy, Magyarország első négy hónapos programozó bootcampje, 2015 őszén indult útjára. Alapítócégei két szoftverfejlesztő ügynökség, a Lab.Coop és a Digital Natives. Iskolánkat a programozó hiány hívta életre, és jelenleg már hét osztálynyi lelkes karrierváltó tanul egy időben annak érdekében, hogy a képzés sikeres elvégzése után junior programozókként tudjanak elhelyezkedni a piacon. A Green Fox célja, hogy a jövő technológiai iskoláját építse tovább, azaz naprakész választ adjon a rohamosan fejődő IT piac és az oktatás összekapcsolódásának kérdésére, hogy a robbanásszerűen bővülő technológia iparág megfelelő időben jusson megfelelő utánpótláshoz. Ennek érdekében egy mentori keretrendszerű oktatási modellben működő bootcampet hozott létre, ahol a hatékonyság érdekében a szakmai tudás átadása mellett nagy hangsúlyt fektetnek a személyiség-alapú kiválasztásra és a soft-skillek fejlesztésére is. 

Eddigi eredmények számokban:

• 300+ beiratkozott hallgató

• 40+ partnercég

• 96%-a dolgozik fejlesztőként a sikeresen végzett hallgatóinknak

MEDICALL – Orvos találó applikáció

A felhasználók az ingyenes mobil applikációval telefonos konzultációt és házi vizitet igényelhetnek a résztvevő mintegy 250 orvostól, akik közül maguk választhatják ki a problémájuknak megfelelő szakterületről a számukra szimpatikus orvost. Az orvosok applikáción keresztül elérhető adatlapja bemutatkozó szöveget, profil fotót, bemutatkozó videót és más páciensek által adott értékeléseket is tartalmaz, melyek segítik a pácienseket az orvosválasztásban. A szakmailag ellenőrzött orvosok maguk döntik el, milyen időbeosztásban fogadják online pácienseiket. Az árazás nyilvános, a fizetés a megszokott online módon, bankkártya regisztrálását követően történik.  Az ügyvezető az alkalmazás gyors terjedésére számít, év végéig szeretnének 5000 felhasználót, amit 3 hónapon belül meg is szeretnének duplázni. Az üzleti tervek markánsak, a külföldi piacra lépést szeretnék még 2018 előtt meglépni, első körben 3 országban szeretnének terjeszkedni.

PLUKKIDO – Digitális segítség a gyermeknevelésben

A Plukkidot alapító pszichológusok és szociálpedagógusok 2014 óta dolgoznak azon, hogy játékos, kizárólag pozitív kommunikációt alkalmazó eszközeikkel megoldást nyújtsanak a családoknak a leggyakoribb nevelési problémáikra, legyen az az elhatalmasodó hiszti, a testvérek civakodása, az agresszív viselkedés, a játszótérről vagy az otthonról való nehézkes indulás vagy akár a hosszú, unalmas autózás. A Plukkido szakemberei módszertani támogatást is nyújtanak a szülők számára, hogy minél hatékonyabban tudják hasznosítani a pozitív kommunikációt a mindennapokban. Az otthon használható, mágneses táblajátékaik mellett mára már ott vannak a játszótereken és a gps alapú alkalmazásuk fejlesztésével jelenleg olyan ajtón kopogtatnak, mely már túlmutat a nehéz nevelési helyzetek kezelésén és újabb innovációt rejt magában, továbbra is hirdetve a gyerekek fantáziavilágában rejlő lehetőségeket. Legújabb eszközeik digitális verzióban készülnek, de a gyerekeket nem kötik a képernyő elé. Az eszközök a gyerekek számára látható ingereket használják fel, így figyelmüket a külvilág felé fordítják, számukra érdekes módon, mert fantáziaviláguk segítségével közvetlen környezetük egy mese helyszínévé válik.

PREFIXBOX – A keresés optimalizáló

A cég alapítójának a Bingnél és a Microsoftnál szerzett tapasztalatai arra mutattak rá, hogy a webshopok sokszor nem optimalizálják automatikus kitöltési megoldásaikat.  A PrefixBox így elsőként autocomplete fejlesztéssel lépett ki a piacra, de gyorsan kiderült, sokkal inkább a – méltánytalanul kevés figyelmet kapó – keresés a problémák kulcsa

Ez inspirálta a PrefixBox saját fejlesztésű keresőmegoldását, amely a webshopok forgalmának növelését segíti, így a vásárlók valóban azt találhatják meg, amit keresnek.  A szoftver alapvetően egy felhőben működő, big datát és gépi tanulást egyaránt alkalmazó megoldást kínál, és küldetésének tekinti, hogy felhívja az e-kereskedelem szereplőinek figyelmét azokra a problémákra, amelyek egy megfelelő keresővel megoldhatóak lehetnének. 

BACONSULT INKUBÁTOR PROGRAM

Baconsult – Sült bacon

A játékos nevű, a sült bacont logójában is megjelenítő Baconsult Kft. angyal befektetőként 2015 óta foglalkozik inkubációval, tanácsadással. Céljuk a hazai startupok sikerre vitele anyagi befektetéssel és szakmai segítségnyújtással. A magántőkéből működő hazai cég jelenleg is 13 startupot segít, köztük olyan megoldásokat, mint a Bookr Kids, a CX-Ray, a Logiscool, vagy a Dreamjobs. A céget a hazai üzleti világból ismert üzletember, az autónavigációk fejlesztésével foglalkozó startupból világelső céget építő Balogh Péter, és a szintén az IT-szektorban tevékeny felesége, Balogh-Mázi Mária jegyzi. 

A pályázat

Az NKFI Hivatal „Innovációs ökoszisztéma” (ÖKO_16) pályázati programja a startupok létrehozásának ösztönzését célozta meg. A felhívás a hasonló témájú GINOP felhívások „tükörpályázata”, vagyis amíg azok uniós pénzből csak a konvergencia-régiókból voltak elnyerhetők, itt hazai forrásból a közép-magyarországi inkubátorok is lehetőséghez jutottak. Így lett országszerte teljes az üzleti angyalokat segítő versenypályázati rendszer. A többszintű szakértői értékelői rendszerben a pályázatok mindegyikét összesen kilenc értékelő pontozta, a továbbjutókat személyesen is meghallgatták. A befutott pályázatokból végül három inkubátor nyert – az egyikük a Baconsult – egyenként fél-fél milliárdos támogatást. 

Kik jelentkezhetnek?

A programba olyan három évnél fiatalabb, tőzsdén nem jegyzett, osztalékot még nem fizetett, Közép-Magyarországi Régióban működő startupokat várnak, akik a nagy ötlet mellett már rendelkeznek egy működő megoldással, van ügyfelük, megbízójuk és csapatuk, és céljuk a nemzetközi piacra lépés vagy új funkciók fejlesztése. A támogatás egy-egy konkrét projektre szól. Abban nincs megkötés, hogy milyen megoldás legyen, de a korábbi tapasztalata miatt a Baconsult a HR, a digitális oktatás, az autóipar és az e-kereskedelem terén működő megoldásokat részesíti előnyben a kiválasztás során. 

https://www.baconsult.hu

No comments yet.

Have something to say?


nyolc × = 32